A védőoltások kellenek, de csak mértékkel és megfontoltan

573
HOZZÁSZÓLÁS:

A ma negyvenes éveikben járó anyák gyermekkorukban még sokszor találkoztak a gygyogyszerek-oltas-sulyos-fertozesek-01ermekbénulással. Szinte nem volt iskolai osztály, amelyben ne akadt volna olyan gyerek, aki csak mankóval tudott járni, és aki nem tudott együtt játszani és sportolni a társaival. Mit nem adtak volna az akkor megbetegedett gyermekek szülei, ha ezt az életveszélyes és szörnyű betegséget néhány édes csepp beadásával meg tudták volna előzni!

Amikor a rettegés feledésbe merül

Hány gyermekorvos tudna beszámolni arról, hogy a mai szülök az akkori idők veszélyeit és aggodalmait már el sem tudják képzelni! Hiszen az olyan fogalmak, mint gyermekbénulás, diftéria, kanyaró vagy szamárköhögés elveszítették ijesztő jelentésüket. Nem érzik szükségét a védőoltásoknak, mert a fertőző betegségektől való félelmet éppen az oltásoknak köszönhetően sohasem kellett megismerniük.

Európában s így Magyarországon is sok fertőző betegség úgyszólván megszűntnek tekinthető. Ez elsősorban az évek hosszú során át következetesen alkalmazott védőoltásoknak köszönhető. Az influenza elleni védőoltás csak a veszélyeztetett csoportoknak, a 65 évesnél idősebb embereknek és a krónikus betegségekben szenvedő betegeknek javasolt.

Mértékkel és megfontoltan adott oltások

Arról természetesen szó sincs, hogy minden létező oltást azonnal be kell adatnunk magunknak. Vannak családok, amelyek minden ősszel zárt rendben vonulnak a háziorvoshoz, hogy beoltassák magukat az influenza ellen.

Ugyanakkor a legfiatalabb családtag 13 és a legidősebb 55 éves, és valamennyien makkegészségesek. Erre az óvintézkedésre nekik tehát semmi szükségük nincs, mivel az influenza elleni védőoltás csak az ún. rizikó- (veszélyeztetett) csoportok számára ajánlott.

Ezekbe a csoportokba a 65 évesnél idősebb emberek és a krónikus (idült) betegségekben szenvedő betegek tartoznak, akiknek a számára az influenzás megbetegedés különösen veszélyes lehet.

Ugyancsak szükségtelen a kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladás ellen beoltatni magunkat, ha szabadságunkat Bécsben kívánjuk eltölteni, csupán azért, mert Ausztria azon országok közé tartozik, amelyekben a kullancscsípés gyakran agyhártyagyulladást okoz. Természetesen más a helyzet, ha valahol egy erdőben szándékozunk több hétig kempingezni.

573
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]